Kedves Tankórtermi Kollégáink, Tanulóink és Barátaink!

Lassan itt az Új Év, új tervekkel, új fogadalmakkal, új kihívásokkal és még ki tudja mennyi új és régi feladattal! Azt, hogy milyen lesz 2020 az egészségügyben, a szakképzésben, és életünk valamennyi területén, nem tudhatjuk előre és nem is szeretnénk az ilyenkor szokásos jóslásokba bocsátkozni. Egy biztos, változó és változatos, hiszen valamennyi területnek egy közös jellemzője van, a változás! A változás, amely az elmúlt évtizedek alatt mindennapjaink része lett! Mi egészségügyi dolgozók, a szakképzésben részt vevő tanárok, oktatók, gyakorlatvezetők a változást egyik legfontosabb kompetenciánknak az alkalmazkodó képességünknek köszönhetően a lehetőségekhez képes törekszünk pácienseink, hallgatóink és oktatóink javára fordítani.

„Változni nem is olyan nehéz dolog. Megmaradni az elveinknél, és kitartani valaki vagy valami mellett, amikor minden megváltozik és összeomlik – na, az a nehéz!” Megmaradni a saját szakmai és emberi értékrendjeinknél, elveinknél, igényességünknél – na, az is nehéz! Mind ehhez mi lenne a legfontosabb küldetésünk és feladatunk betegellátóként és a betegellátók oktatójaként? Nem más, mint az éppen aktuális ellátó- és oktatási rendszertől függetlenül, mentorként, példaképként, magas szakmaisággal, empátiával, türelemmel, kitartással, megfelelő alázattal szolgálnunk a rászoruló pácienseket, betegeket és azokat a kollégákat, tanulókat, akik a Mi küldetésünket és utunkat választották a közös sikerünk és célunk érdekében!

Ehhez kívánok minden kedves Kollégának, Hallgatónak, Tanulónak Márai szavaival sikeres és Boldog Új évet, mind szakmai területen, mind pedig a magánéletben!

„A szívósság talán a tehetség egy neme. Nem megalkudni, veszély, nyomorúság, betegség, sikertelenség közepette sem; minden nap mindent elölről kezdeni, egy buldog makacs erőszakosságával, céltudatosan, engesztelhetetlen következetességgel.”

Tankórterem, ahol az egészséget tanítjuk 2020-ban is tanulóink, kollégáink, betegeink és az egészségügy szolgálatában!

 

A Tankórterem valamennyi alkotója nevében Dr. Pápai Tibor Ph.D; docens

 

1.jpg

Facebook Comments Box

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.