A transzfúzió élettani alapjai röviden

Bár a vörösvértestek az emberekben egyformának látszanak, valójában különbözőek. A sejtek felszíne minden csoportban különbözik, és antigénként viselkedik egy másik csoport plazmája számára, ami ez ellen termelődött antitesteket hordoz. Ezek a faktorok az agglutinációnak nevezett folyamat során a sejtek egymáshoz tapadását eredményezik.

Ennek alapján 4 fő vércsoportot különböztetünk meg: A, B, AB és 0. Egy A vércsoportú egyén plazmája B elleni antitesteket tartalmaz, az AB vér-csoportúak plazmájában egyik antitest sincs jelen, a 0 vércsoportúak mindkét antitesttel rendelkeznek, a vörösvértesteiken pedig egyik antigén sincs jelen, így az AB vércsoportúaknak bármelyik vércsoportú vér adható, mert nem hordoznak antitesteket, ezért az AB vércsoportúak ismertek úgy, mint általános recipiensek (kapók). A 0 vércsoportú recipiens csak egy másik 0 vércsoportú donortól kaphat vért, de adhat bárkinek, így univerzális donornak nevezik. A donor plazmájának antitestjei a recipiens vérében gyorsan kihígulnak, és a koncentrációjuk túl alacsony lesz ahhoz, hogy agglutinációt okozhatnának. A leggyakoribb két vércsoport Nyugat-Európában az A és a 0, mindkettő 45%-os arányban van jelen. A B 10%, és az AB aránya kevesebb, mint 5%. Az antigén-antitest reakció nemcsak agglutinációt okoz, hanem hemolízist, a vörösvértestek szétesését is, amivel a hemoglobin felszabadul, és a keringésbe jut. Ez a vércsoport összeférhetetlenségi reakció lázhoz, sárgasághoz, a vesetubulusok hemoglobinnal való eltömődése miatti vese elégtelenséghez, és néhány esetben halálhoz is vezethet.

Az ABO vércsoport jellemzői

A négy fő vércsoport mellett van számos kisebb is: Rhesus, NNS, P, Kell Lewis, Duffy, Lutheran, hogy csak párat nevezzünk meg. A legfontosabb a Rhesus-faktor: ezt a Rhesus majom után nevezték el, amiben először felfedezték. Ennek az antigénnek a megléte vagy hiánya teszi az egyedet Rhesus pozitívvá vagy negatívvá (Rhesus+, Rhesus-, jelölése Rh+ és Rh-). Rhesus- emberekben nincs antitest, hacsak nem kaptak Rhesus+ vért valamikor. A népesség 15%-a Rhesus-negatív. Így lehetséges, hogy valaki A vércsoportú Rhesus+ vagy -, ezt A Rh+ illetve A Rh- jelöléssel tüntetjük föl. A valóban univerzális donor az Rh-. A recipiensből és a donorból származó vért használat előtt kereszt reagáltatni kell, hogy ellenőrizni lehessen, történik-e agglutináció.

Különleges probléma merül föl abban az esetben, ha a Rhesus- terhes anya mellett az apa Rhesus+. A terhesség utolsó heteiben a magzat vörösvértesteiből néhány átjut a placentán az anya keringésébe. Ez az első terhességnél nem okoz gondot, de a rákövetkezőkben agglutinációs reakciókat idézhet elő. Az anya Rhesus antitestjei ilyenkor bejutnak a gyerek keringésébe, tönkreteszik a vörösvérsejteket, és anémiához vezetnek: ez teszi szükségessé, hogy a gyerek születésekor Rh- transzfúziót kapjon. Feltéve, hogy a lehetőségét elég korán felismerték, az anyának anti- Rhesus immunglobulin injekciót adva a Rhesus-pozitív sejtek eltávolíthatók a véréből, mielőtt még kifejleszthetnék saját anti- Rhesus globulin antitestjeiket.

Az AB0 vércsoport rendszer transzfúzió adása szempontjából nagy jelentőségű, mert vérátömlesztést csak meghatározott szabályok betartása mellett lehet végezni. A vércsoport tulajdonságokat képviselő anyagok a vvt-ben található vércsoport antigének, agglutinogének. Az antigén agglutinációs immunválaszt vált ki. Immunológiailag az agglutináció következtében ellenanyag képződése jön létre. A vvt. antigének ellen képzett ellenanyagok a vérplazmában vannak.

A vércsoport meghatározás fajtái

Egyoldalas vércsoport meghatározás: elsősorban kórházi osztályokon alkalmazzák, Serafol AB0+D teszt. A teszt a vörösvértestek agglutinogén tulajdonságait vizsgálja, így az agglutináció alapján tisztázza a vércsoportot. Ha az ANTI- B-nél látunk kicsapódást, a meghatározott vérminta B vércsoportú, ha az ANTI- D-nél kicsapódás van, az RH pozitivitást jelent, ha itt nincs agglutináció, a vér RH negatív.

Kétoldalas vércsoport meghatározás: laboratóriumban, az előző mellett a vérsavó antitest tartalmát is vizsgálják. Transzfúzió adása előtt kötelező vizsgálat! A vizsgálathoz az OVSZ által készített, háromszor mosott tesztsejtet használnak. A savókat, tesztsejteket naponta ellenőrizni kell. Fontos a biztonságos azonosíthatóság minden esetben (név, osztály, születési idő, beteg édesanyjának neve, TAJ-száma). A vércsoport csak teljesen alvadt, centrifugált vérből határozható meg. Sürgős esetben alvadás gátlóval ellátott csőből is elvégezhető a vizsgálat. A meghatározás eredményét mindig két ember végezze (orvos- asszisztens). Az egyik személy az egyoldalast, a másik a kétoldalast ellenőrzi, majd az eredményeket összehasonlítják. A vizsgálat eredményét naplóban és számítógépben is rögzíteni kell, lelet kiadása csak ezt követően történhet. Fontos megjegyezni, hogy a kétoldalas módszer ma már háttérbe szorult, csak indokolt esetben végzik.

Telefonon vércsoport vizsgálat eredményét tilos közölni! Ha az eredmények nem egyeznek, ezt is rögzíteni kell a naplóban, majd további vizsgálat céljából vérmintát kell küldeni a vérellátóba.

Rh meghatározás: a vizsgálandó vérminta vvt-i anti Rh, anti D tesztsavóval keverjük össze, mely az Rh pozítív vvt-ket agglutinálja.

Transzfúziós készítmények alkalmazásával kapcsolatos fontos tudnivalók:

A leggyakrabban alkalmazott készítmények, és azok típusai:

A vörösvérsejt-készítmények: Az előírt tárolási hőmérséklet +4 ±2 °C. A vörösvérsejt-koncentrátum felhasználhatósági ideje a vérvételtől számított 35 nap.

A vörösvérsejt-készítményt a hűtőszekrényből való kivétel után legalább fél, legfeljebb egy óráig szobahőmérsékleten kell tartani, ezalatt melegszik fel a beadási hőmérsékletre. A kontrollált tárolási körülmények megszűnése után a vörösvérsejt-készítmény beadását lehetőség szerint 1 órán belül meg kell kezdeni, és legfeljebb 6 óra elteltével be kell fejezni.

A thrombocyta készítmények felhasználhatósági ideje a vérvételtől számított 5 nap. Az előírt tárolási hőmérséklet +22 ±2 °C.

A thrombocyta készítmény a vérdepóból történő kiadás után azonnal felhasználható, melegítést nem igényel. A kontrollált tárolási körülmények megszűnése után a thrombocyta készítmény beadását lehetőség szerint 1 órán belül meg kell kezdeni, és legfeljebb 6 óra elteltével be kell fejezni.

A plazmakészítmények vérvételtől számított felhasználhatósági ideje a tárolási hőmérséklettől függ: −25 °C alatt 24 hónap és −18 °C és −25 °C között 3 hónap lehet.

Transzfúzió előtt a plazmakészítményeket fel kell olvasztani 37 °C-os vízfürdőben védőzsákkal együtt. A beadási hőmérséklet: 20–37 °C. A felolvasztott plazmát visszafagyasztani tilos! A felolvasztást és melegítést követően az FFP beadását haladéktalanul meg kell kezdeni, mivel a labilis véralvadási faktorok rövid idő alatt inaktiválódnak.

A leggyakrabban alkalmazott vérkészítmények és fontosabb jellemzőik:

Fontos tudni!

A transzfúzió adása az együttműködő ápolási funkció körébe tartozik, ami azt jelenti, hogy az ápoló előkészít a vércsoport meghatározáshoz és a transzfúzióhoz, valamint asszisztál az orvosnak a bekötésnél és megfigyeli a beteget transzfúzió előtt, alatt és után. Az ápolónak mindenkori kötelessége az előkészítés előtt és a munkafolyamat közben is az aszepszis-antiszepszis, valamint a szakma szabályainak betartása. Az ápoló ismerje a szövődményekre utaló jeleket, tüneteket, amelyek tudatában a betegmegfigyelést végzi.

A transzfúzió indikációja, a beteg tájékoztatása, a beleegyező nyilatkozat aláíratása, a vérvétel elrendelése vércsoport meghatározáshoz, a betegágy melletti szerológiai vizsgálatok, a transzfúzió bekötése és a biológiai próba elvégzése, kizárólag az orvos feladata!

• A vérkészítmények rendkívül érzékenyek a hőmérsékletváltozásokkal szemben, ezért a kórházon belüli szállításra az e célra rendszeresített, hűtőelemekkel ellátott hűtőtáskák használhatók. A hűtőelemek nem érintkezhetnek közvetlenül a vérkészítményt tartalmazó zsákkal. A hűtőtáskát és a jégakkut használat után véreltávolító hatással is rendelkező széles hatásspektrumú fertőtlenítőszer oldatában mártott textíliával alaposan át kell törölni, és hagyni kell a fertőtlenítőszert rászáradni. A fertőtlenítő oldat elkészítésénél az előírás szerinti koncentrációt és a behatási időt szigorúan be kell tartani!

• Beadáskor a vér vagy vérkészítmény hőmérséklete el kell, hogy érje a 20 ^oC-t és nem haladhatja meg a 37 ^oC-t. A hűtőszekrényből való kivétele után legalább fél, legfeljebb 1 órát állhat szobahőmérsékleten. Ez idő alatt a vérkészítmény kellőképpen felmelegszik, így ezeket külön melegíteni általában nem kell. Gyorsabb melegítéskor a vérkészítményt tartalmazó palackot, vagy zsákot védőtasakjával együtt, hőmérővel ellenőrzött tartósan 37 ^oC-os vízfürdőbe kell helyezni. Ügyelni kell arra, hogy a víz szintje érje el a vér szintjét, de ne érje el a zsák/palack kivezető csonkját, kupakját. A felmelegítés időtartama 10-15 perc. Speciális vérmelegítő készülék alkalmazása esetén annak használati utasítása szerint kell eljárni.

• Mivel ez az eljárás szövetátültetésnek, illetve gyógyeljárásnak számít, ezért a szellemileg cselekvőképes beteg beleegyezése szükséges. Ez alól kivételt jelent a beteg életveszélyes vagy döntésképtelen állapota. Tájékoztatni kell a beteget a tervezett ellátásról és a megszakítás, illetve visszautasítás jogáról. Joga van a betegnek ismerni a kapott vérkészítmény nevét, az alkalmazás célját, hatását, mellékhatásait. A beteg tájékoztatása a készítmény adásáról és hatásáról a transzfúziót elrendelő orvos feladata!

A transzfúziós terápia kivitelezéséhez kapcsolódó ápolói feladatokat a következő leckében közöljük!

Dr. Pápai Tibor