A tüdőbetegség diagnosztikája során gyakran kerül sor azokra a vizsgálatokra, melyekkel megállapítható, hogy mennyi levegőt képesek a tüdők felvenni és mennyit, illetve milyen gyorsan képesek kilélegezni. A ventiláció a külvilág és tüdők közti folyamatos gáztranszport, ennek zavarait spirometriás és légzésmechanikai, ill. statikus és dinamikus paraméterekkel lehet mérni és objektivizálni. Spirometriás paraméter a vitálkapacitás, térfogat-idő viszonyok, míg a légzésmechanikai értékek közé a nyomás, nyomás-áramlás, térfogat-nyomás viszonyok tartoznak. A statikus paraméterek nem függenek az időtől, míg a dinamikusak igen. A légzésfunkciós vizsgálatokkal lehet szűréseket is végezni. Ezek képesek a szív és tüdő funkcióját is mérni, de kimutatják a környezeti, munkahelyi, gyógyszeres károsodásokat, műtéti kockázatot tudunk általuk felmérni, és lehet alkalmassági vizsgálatokra, szűrővizsgálatokra is használni.

A spirométernek van egy szájrésze és egy ebből kiinduló cső, mely összeköti a mérést végző eszközzel. A beteg egy mély belégzést követően erőteljesen, a lehető leggyorsabban kilégzi a levegőt a készülékbe, melyet a gép érzékel és értékel. A gép méri a belégzett vagy kilégzett levegő mennyiségét és a be- és kilégzésre fordított időt.

A vizsgálat megismételhető azt követően, hogy a beteg olyan gyógyszert kap, mely megnyitja a légutakat (hörgtágító). Egy egyszerűbb eszköz segítségével is meg lehet mérni azt, hogy milyen gyorsan képes a beteg kilélegezni – ez az eszköz a csúcsáramlásmérő (peak flow meter). Ez a kis eszköz elfér a beteg kezében; úgy kell használni, hogy a beteg mély belégzést követően erőteljesen belefúj. Az eszköz olcsó, és segítségével a beteg otthonában nyomon követheti asztmájának vagy más betegségének súlyosságát és a kezelés eredményességét.

Az ápoló feladata tájékozódni a vizsgálat előtt, hogy a beteg a ventillációra ható gyógyszereit beveheti-e vagy nem!

A tüdőtérfogat mérései a tüdő és a mellkasfal merevségéről vagy rugalmasságáról és a légzési izmok erejéről adnak felvilágosítást. A mérés kórosan alacsony eredményt ad bizonyos kórállapotokban, például tüdőfibrozis, scoliozis, és számos ideg-izom betegségben, amelyek a rekeszizom vagy más légzési izmok gyengeségét okozzák, így például a miasthenia gravisban is.

DINAMIKUS TÉRFOGATOK

• erőltetett kilégzési vitálkapacitás (FVC): az a gáztérfogat, amit maximális belégzési helyzetből a lehető legnagyobb erővel kifújunk. 3-5 liter.
• erőltetett kilégzési másodperc-térfogat (FEV1): a FVC-manőver első másodpercre eső térfogata. Ez a legalkalmasabb obstrukciós légzészavar kimutatására, bár inkább a Tiffeneau-Pinelli indexet használják.
• Tiffeneau-Pinelli index (FEV1/FVC): az erőltetett kilégzés első másodpercében a VC mekkora része lélegezhető ki. Normálisan 80% felett van.
• maximális közép-kilégzési áramlás (MMEF): a FVC középső két negyedének kilégzése során keletkező áramlási sebesség, ami az erőltetett közép-kilégzési térfogat és a kilégzéshez kellő idő hányadosa.
• erőltetett belégzési másodperc-térfogat (FIV1): a teljes kilégzésről indított belégzési manőver első másodpercére eső térfogat.
• maximális akaratlagos ventiláció (MBC): az a levegőmennyiség amit maximális légvételek mellett 1 perc alatt kilélegzünk.
• áramlás-térfogat viszonyok: erőltetett ki-, és belégzési manőverek alatt rögzített áramlás-térfogat görbék értékelése.
• légúti áramlási ellenállás: egységnyi áramlási sebességváltozáshoz mekkora alveoláris nyomásváltozás kell, mérése testpletizmográffal, zárt kabinban, nyugalmi légzés közben történik.

STATIKUS TÉRFOGATOK

• vitálkapacitás (VC): a maximális ki-, és belégzés közti térfogatkülönbség, kb. 3-5 liter. Nyugodt légvétel után maximális kilégzés, majd lassú, maximális belégzés kell (ez az inspiratorikus, lehet fordítva is, az az exspiratorikus). A VC a nyugalmi légzési térfogat (TV), az inspiratorikus rezerv (IRV) és az exspiratorikus rezerv (ERV) összege.
• exspiratorikus rezerv (ERV): az a maximális térfogat, amit a funkcionális reziduális kapacitás szintjéről még ki lehet lélegezni, vagyis egy nyugalmi kilégzés végén még amit akaratlagosan kilélegezhetünk. Kb. 0.5-1 liter.
• inspiratorikus rezerv (IRV): a nyugalmi belégzési szintről belélegezhető térfogat, kb. 2-3.5 liter.
• inspiratorikus kapacitás: az a maximális térfogat, amit a funkcionális reziduális kapacitás szintjéről lehet belélegezni (TV + IRV).
• nyugalmi légzéstérfogat (TV): nyugalmi légzési ciklus alatt be-, vagy kilélegzett térfogat, 0.5 liter.
• funkcionális reziduális kapacitás (FRC): nyugalmi kilégzés után a tüdőben lévő gázmennyiség. ERV és reziduális volumen (2.5-3 liter).
• reziduális volumen (RV): erőltetett kilégzés után a tüdőben lévő levegő, kb. 1.5-2 liter.
• thoracalis gáztérfogat (TGV): a nyugalmi kilégzés után a mellkasban lévő összgázmennyiség, ebbe az extrapulmonális térfogat is beletartozik. Normálisan az TGV egyenlő a FRC-sal.
• totálkapacitás: a maximális belégzés után a tüdőben lévő levegő, RV + IRC, 4.5-7 liter.

A légzésfunkciós vizsgálatok során általában három mérést végeznek és a legjobbat kell figyelembe venni, majd standardizálni az eredményeket a testhő, aktuális vérnyomás és a  páratartalom figyelembevételével. A legfontosabb annak értékelése, hogy a referenciaértéke közé esnek-e a kapott eredmények.

A vizsgálat során lehetséges úgynevezett farmakospirometriát végezni, amikor azt szeretnének eldönteni, hogy az obstrukció hörgőtágító adása alapján reverzibilis vagy irreverzibilis. Ezért légzési funkció mérést végeznek a gyógyszer adása előtt, majd a gyógyszer beadását követően a várható hatásmaximum idejének megfelelően ismét mérést végeznek.  Ha a reverzibilitás teljes, akkor a paraméterek visszatérnek a normális tartományba. Ez alapján dől el, hogy asztma (reverzibilis) vagy COPD (irreverzibilis) a diagnózis.

Kórkép specifikus légzésfunkciós elváltozások lehetnek:

– restriktív betegségek: a statikus tüdőtérfogatok csökkennek, VC, FRC, RV, TLC, kis amplitúdójú a spirogram. A Tiffeneau-index normális, mert arányosan csökkennek az értékek. Lehetséges okai destruktív betegségek, légutak atelektáziáját okozó elzáródás, alveolusok elzáródása, tüdőödéma, tüdőrezekció, tüdőt komprimáló folyamatok, valamint tüdőfibrózis, rekeszsérülés, mellkasi deformitások, neuromuszkuláris károsodás.

– obstruktív betegségek: lehet endo-, és exobronchiális az obstrukció. Endobronchiálist okoz például a hörgők simaizmának spazmusa, nyálkahártyájának duzzanata, fokozott váladéktermelés – elsősorban tehát asztmában fordul elő. A nyugalmi és erőltetett dinamikus térfogatok is kórosak, FEV1 és Tiffeneau csökkent, rezisztencia növekedett. Exobronchiális obstrukciót a szöveti rugalmasság csökkenése okoz, pl. emphyséma, amiben főleg az erőltetett paraméterek kórosak (FEV1, maximális kilégzési áramlások).

Dr. Pápai Tibor